9. fejezet

Akkor most mi van?

Bárcsak egy másik családba születtem volna, valahova messze az alábbi személyektől: Meygan Gold, Grace Roberts, Ben Roberts ! Meygan, vagyis anya egész héten dolgoztatott megállás nélkül. Grace és Ben pedig úgy bánnak velem, mint egy felmosóronggyal. Luke majdnem szakított Grace-szel az egy hete történt olajos ügy miatt, és azóta Grace minden tőle telhetőt megtesz, hogy megnehezítse az életemet. Pár napja elromlott Ben számítógépe, és most szerelőnél van. Hogy az öcsém levezesse a felesleges energiáit, anya beiratta őt egy rövid karate tanfolyamra. Grace pedig rávette, hogy rajtam gyakorolja az ütéseket, rúgásokat, önvédelmi technikákat. Ben beleegyezett, mert én sokkal könnyebb vagyok Grace-nél, és ez fontos az emeléseknél. Úgyhogy most teljesen kék-zöld foltos a testem, furcsa lesz így menni a táborba. Na igen, a tábor . . . Hihetetlenül várom a kezdetét, mert végre kiszabadulhatok ebből a kalitkából, és 3 hétig szabad lehetek. Már egyáltalán nem is érdekel, ha nem lesz jó vagy izgalmas, csak legalább nem itthon leszek. Öt nap múlva kezdődik a tábor, de nagyon úgy néz ki, hogy anya azt a 3 heti munkát is le akarja dolgoztatni velem mostanában. Az elmúlt héten különösen kegyetlen volt, ha véletlenül kicsit hangosabban beszéltem hozzá, rám ordított,  hogy vele aztán ne kiabáljak. Nagyon bőkezűen osztogatta a pofonokat is, ha valami nem tetszett neki, máris PUFF!, rajtam töltöttr ki a dühét. Apa is egész héten dolgozott reggeltől estig, így nem sokat lehetett itthon. Mindennek a tetejébe pedig mostanában rengeteg a munka a kertben, hiszen egy csomó gyümölcs érik. Leginkább a szilvaszedést utálom, de undorító még a szeder-, barack-, eper-, ribizli-, stb. szedése is. Már hozzászoktam, hogy a gyümölcsöket egyedül szedem, mert a testvéreim valamilyen ürüggyel mindig kihúzzák magukat a munka alól. De legalább ezek a magányosan eltöltött órák módot adnak az elmélkedésre. Átgondolom a saját helyzetemet, és összehasonlítom mások helyzetével. Mondani sem kell, az életszínvonalam, magabiztosságom kisebb; a kitartásom és az önfeláldozásom viszont nagyobb, mint az ismerőseimé. És ezt mindenféle hencegés nélkül mondhatom, hiszen nem mindenki tette volna meg, pl. (Tegnap, amikor elkezdett esni az eső, anya megkérte Grace-t, hogy hozza be a kertből a házba azokat a dolgokat, amelyeknek nem jó, ha megáznak. Ő addig nyafogott, amíg át nem adták nekem ezt a feladatot. Semmi baj, megtettem, de már szakadó esőben és erős szélben hordtam be a rozsdásodástól megóvni kívánt tárgyakat.) Lehet, hogy nem kellett volna, mert úgy érzem, hogy megfáztam: Nagyon fáj a fejem, nehezen lélegzem, rossz a közérzetem, meg ilyesmi bajaim vannak. Ha nem romlik az állapotom, nem mondom meg anyának, mert a végén még nem enged el a táborba. Így is csak az alkalmat lesi, hogy valami miatt mégse mehessek el. Nem akarom megadni neki azt a diadalt, hogy egy kis megfázás miatt itthon maradok, és ő kénye-kedve szerint irányíthat engem. Nem, nem, nem, nem, és nem! . . .    Ilyen gondolatok között aludtam el tegnap, július 27-én. Teljesen odavagyok (meg vissza) az izgalomtól, hiszen 4 nap alatt meg kell gyógyuljak. A betegséggel kapcsolatban: Úgy néz ki, hogy egyre gyengébb leszek, és a titkolózással pont ellentétes eredményt érek el. Rászántam magam, és reggeli után megmondtam anyának, hogy egy kicsit fáj a fejem. Azt válaszolta, hogy menjek el a patikába gyógyszert venni. Nem tetszett az ötlet, de nem igazán tehettem mást. A gyógyszertárból hazafele jövet épp egy kis parkon mentem keresztül, amikor (jaj, ne!) Luke jött velem szembe. Megpróbáltam kikerülni a látószögéből, de már sajnos meglátott. Sunyi vigyorral az arcán jött felém.
-Micsoda véletlen, Haley Roberts! . . . Azt hiszed, hogy csak úgy büntetlenül megúszod, hogy leöntöttél azzal az undorító olajjal? Ezt senki nem teheti meg velem! Hallod? Senki!
Vészesen közeledett felém. A félelemtől felgyorsult a szívverésem, és hátrálni kezdtem. Két másodperc múlva Luke utolért, és nagy lendülettel, a vállamnál fogva belelökött a mögöttem lévő szökőkút medencéjébe. Gyorsan elhúzta a csíkot, nehogy a járókelők közül valaki meglássa. Én pedig valahogy kikecmeregtem a vízből, és nagy bosszankodások között azt találtam ki, hogy inkább addig sétálgatok itt a parkban, amíg meg nem száradok, mintsem hogy anya meglásson tiszta vizesen. Tisztában voltam vele, hogy ez a megoldás nem lesz jó a náthámnak, de inkább még betegebb leszek, csak ne kelljen így hazamennem (elképzelni sem tudom, hogy ezért az ,,óvatlanságért" anya milyen büntetést találna ki . . . ). A szégyentől vörös fejjel járkáltam vagy fél óráig, majd (a gyógyszerrel a kezemben) hazamentem. Gyűlöltem Luke-ot, ezért is, Grace-ért is, mindenért!

******

. . . A következő napot ágyban töltöttem, és csak az azt követő napon kezdtem el gyógyulni, újra talpraállni. Elhatároztam, hogy most már mindent megteszek a lehető leggyorsabb felépülés érdekében, és akkor talán anya elenged a táborba, ami két nap múlva kezdődik. Persze ott lett volna még az a lehetőség is, hogy betegen otthon maradok (és igaz, hogy akkor egy ideig anya még nem dolgoztatna, de három hét alatt bőven meggyógyulnék.). Szóval természetesen inkább a másikat választottam.

******

. . . Július utolsó napján már remekül éreztem magam, hála a rengeteg gyógyszernek és talán az akaraterőmnek is. Anya viszont nem érezte olyan jól magát, gondolom, kénytelen volt elismerni, hogy végül elmehetek Forth Worth-ba. Délelőtt egy majdnem fél órán keresztül tartó érvelés győzte meg (talán egyszer még belőlem is olyan jó diplomata válik, mint apa). Aznap a testvéreim elutaztak a nagyszülőkhöz nyaralni egy hétre (ugyanis anya szülei a viszonylag közeli Chicago-ban laknak). Így a délutáni csomagellenőrzést nem zavarták, amikor is háromszor leellenőriztem a bőrönd tartalmát. Még néhány apróságot bepakoltam, és egy kis hátizsákba pedig enni-, és innivalót tettem az utazás idejére. Estig még olvasgattam, tanultam, rajzoltam, ilyesmi. Alig tudtam elaludni az izgatottságtól, hiszen még sosem utaztam egyedül vonaton, soha nem voltam egyedül táborban, soha nem voltam egy hétnél hosszabb ,,ottalvós" táborban, stb.

Augusztus első napjának reggelén olyan dolgot tettem, amit már legalább három hónapja nem: mosolyogva ébredtem!