8. fejezet

Furcsa megnyilvánulások

Ültünk az asztalnál, és hallgattunk. Hallgattuk a csendet. Vártuk, hogy a másik szólaljon meg. Azonban egyikünknek sem volt mondanivalója a másik számára. Halálos csendben majszoltuk a vajas kenyeret és a felvágottat, miközben arra vártunk, hogy anya hazajöjjön a shoppingolásból, és hogy apa hazajöjjön a munkahelyéről. Megpróbáltunk egymás gondolataiba behatolni, kitalálni őket. Én ilyesmikre tippeltem:

• Ben: Én megmondtam, hogy visszafizetem neki kamatostul, és most aztán megkapta a magáét. A mai 34 meccsből 26-ot megnyertem, Tommy meg csak sírt, mint valami ovis. Azért remélem, még áthív.
• Grace: Luke olyan romantikus! Hihetetlenül kedves velem, vesz apró ajándékokat, és roppant figyelmes. Ő az első fiú, aki tényleg tetszik nekem. A lovardában is nagyon király volt: nem tud lovagolni, de a kedvemért megpróbálta, és a végére elég jól belejött. Akkor sem lett mérges, mikor egyszer pont belepottyant a sárba. És ráadásul akkor is jól reagált, mikor hazakísért, és meglátta az ajtó előtt a buggyant nővéremet. Ráadásul az a búcsúcsók . . . Az fantasztikus volt!

Az én gondolataimat nem lehetett nehéz kitalálni: folyton csak a balul sikerült ajtóolajozás és a sok bocsánatkérés járt a fejemben. Hogy lehet valamit így elrontani? Nekem sikerült, a következőképpen:
Miután Luke és Grace felbukkantak mögöttem lovaglóruhában, majdnem leestem a székről (amin álltam), úgy megijesztettek. Aztán elmesélték, hogy milyen jól halad Luke a lovaglásban, és hogy összesen csak egyszer esett le (de akkor pont a sárba, látszott a ruháján). Luke pedig dicsérte Grace lovaglótudását, majd megkérdezte, hogy mit csinálok itt az ajtó előtt a széken állva. Elpirultam, mert eszembe jutott, hogy ő tulajdonképpen az osztálytársam, és én most rémesen koszos öltözékben, olajos ecsettel a kezemben állok előtte. Hú, de ciki!
-Háát . . . én csak . . . -habogtam.
Zavartan túrtam bele a hajamba, amiben elszórtan pókhálók lehettek, és kutyaszőr is. Na de a kezem! A kezeim az olajtól teljesen zsírosak, undorítóan koszosak voltak, így a hajam is pókhálós-kutyaszőrös-zsíros-koszos-ragadós lett. Erre aztán még jobban összezavarodtam. De ez persze Luke-ot nem érdekelte, megvonta a vállát, majd adott egy hosszú búcsúcsókot Grace-nek. Indulni készült, mikor az ecsetet (még mindig a széken állva) letettem az ablakpárkányra, és a magasabban lévő, szögre akasztott nyitott olajosdobozért nyúltam. Ezzel a kezemben akartam végre lemászni a székről, ám abban a pillanatban valaki megszólalt Luke mögött.
-Csőcsákány, hazajöttem! Legyőztem Tommy-t!
Én, még fél lábbal a széken, fél lábbal a levegőben állva a hang irányába néztem (persze Ben jött haza). Elvesztettem az egyensúlyom, és minden bizonnyal hatalmasat tanyáltam volna, ha nem fogózlodok meg két kézzel az ablakpárkányban. Viszont e manőver közben kicsúszott a kezemből az olajos doboz (aminek még nem zártam le a tetejét), és a teljes tartalma Luke-ra és Grace-re ömlött. Grace hatalmasat sikított, Luke pedig a ruhájára a sáron kívül még egy adag olajat is kapott. Majd' a föld alá süllyedtem szégyenemben, miközben sűrű bocsánatkérések közepette valahogy megpróbáltam az olajat leszedni a ruhájukról. De aztán Luke elköszönt Grace-ől, rám egy olyan ezért-még-számolunk-arccal nézett, majd távozott. Ben ment TV-zni, a húgom meg átöltözni. Nekiláttam, hogy valahogyan eltávolítsam az ajtó elé kiömlött olajat, de szerencsére ez nem volt nehéz. Majd bejöttem, és elkészítettem a vacsorát.    És most itt ülünk némán, farkasszemet nézve egymással. Mind a hárman egyszerre kaptuk fel a fejünket, mikor anya benyitott a házba. Ruhákkal, kiegészítőkkel, ételekkel teli táskákat, zacskókat cipelt, és megkért, hogy pakoljam a helyükre a tartalmukat. Felfigyeltem rá, hogy a hangja egy kicsit más volt, halkabban beszélt, mint szokott. Mintha valahol máshol járnának a gondolatai. Grace persze rögtön árulkodni kezdett anyának, elmondta, hogyan öntöttem le őt és Luke-ot olajjal. Kicsit elferdítette az igazságot, és a végére majdnem úgy hangzott, mintha szándékosan borítottam volna le őket. Hiába bizonygattam, hogy véletlen volt, és nagyon-nagyon szégyellem magam, anya rettentően dühös lett. Azt mondta, hogy mivel ilyen óvatlan és megbízhatatlan vagyok, ezért jogos büntetést érdemlek: meg kellett pucolnom a ház ablakait, és addig nem fekhettem le aludni, amíg teljesen be nem fejeztem. Ezt este tízkor szabta ki rám, és azonnal neki is kezdtem, mert álmos voltam. A többiek lefekvéshez készülődtek, én meg halkan ablakokat pucoltam. Először végeztem a padlással, az emelettel, majd a földszinttel is. Mikor az anya és apa hálószobájába értem, láttam, hogy apa még nincs itthon, anya pedig félálomban forgolódik a nagy franciaágyban. Halk voltam, mint a macska, ráadásul az ágy elég messze volt az ablaktól, úgyhogy valószínűleg nem hallott meg, mikor bementem. Mondatfoszlányokat dünnyögött.
-Nem akarom újra átélni . . . Azt hittem, már elfelejtettem . . . Miért nem akarja, hogy kidobjam? . . . Pedig csak egy tárgy . . . Tele emlékekkel, amiket mindkettőnknek el kellene felednie . . . De ha valami történt . . . Az megtörtént . . .
Abbahagyta, úgy gondoltam, elaludt. Vajon miről beszélt? Egyszerűen csak álmodott valamit, vagy esetleg valamilyen múltbeli titokról van szó? Mikor befejeztem az ablakot, elpakoltam a tisztítószert, a szobámban átvettem a pizsamámat, és végre lefeküdtem. Azért megjegyeztem azokat, amiket anya mondott. Ki tudja?. . .
Másnap reggel nem éreztem magam nagyon fáradtnak, és örültem, ha arra gondoltam, hogy ma apa nem megy dolgozni (valami felújítások vannak a munkahelyén, és a mai napra bezárták). Grace íróasztalára pillantottam, és megláttam az egyik kötelező olvasmányát, Shakespeare-től a Hamlet-et. Neki ezen kívül még három könyvet kell elolvasnia. Nekem összesen 12-t ezen a nyáron, de már 11-et elolvastam. Vidáman mentem le reggelizni, bízva benne, hogy ma jó napom lesz. Az étkezőasztalnál találtam apát, aki épp müzlit evett. Mikor meglátott, elmosolyodott. Megkérdezte, hogy mit csináltam tegnap.
-Háát . . . Az ajtót megolajoztam, és . . . történt egy kis baleset. De semmi komoly!
Jó ötletem támadt, hogy eltereljem a szót erről a témáról.
-Ja, és a legfontosabb dolgokat előkészítettem a táborhoz. Tudod, miben fogom vinni őket? A régi barna bőröndödben, ami kb. 18 éves. Tök jó, ugye?
Nem pont ilyen reakcióra számítottam. Apa arca elfehéredett, majd piroslett, majd újra elhalványult. Halkan, rekedt hangon megszólalt.
-Ez . . . remek, kicsim. Bocsáss meg, nem érzem túl jól magam. Hirtelen rosszul lettem.
Majd bizonytalan léptekkel kiment az ebédlőből.