5. fejezet





Kellemetlen találkozás

Csak úsztam, úsztam, és úsztam. Nagyon élvezem, csak erre gondoltam, semmi másra. . . Arra meg főként nem, hogy végig figyelnek. . . Gyakoroltam a gyorsúszást, mellúszást, hátonúszást, és a pillangót is. Éreztem, ahogy a testem egyre nagyobb sebességgel siklik a vízben, egyre gyorsabban és gyorsabban haladtam, majd gondoltam egyet, és párszor bukfenceztem a mély vízben. Utána lemerültem az aljára, majd vissza, és ezt néhányszor megismételtem. Mérges voltam magamra, mert nem hoztam a búvárszemüvegemet, mert azzal körülnézhettem volna a tó alján is. Még nagyjából fél óráig úsztam, majd lassan kisétáltam a vízből a partra. Körülnéztem, és megnyugodtam, hogy alig vannak a közelben fürdőzők, napozók. Erre szükség van, hiszen nagyon szégyenlős vagyok (16 éves létemre is), és sehol sem szeretek fürdőruhában járkálni. Azokat a fürdőruhákat szeretem, amik egyrészesek, vastag anyagúak, és a testemen maradnak akkor is, ha fejest ugrom a vízbe.
                                  
  Épp elhaladtam a strandröpipálya mellett, hogy a biciklimmel hazaindulhassak, amikor éreztem, hogy tekintetek fúródnak a hátamba. Riadtan fordultam hátra, és mikor felfogtam, hogy kiket látok, legszívesebben elfutottam volna jó messzire. Öt alakot láttam, pontosabban öt osztálytársamat.  Patricia, vagyis Paty állt hozzám legközelebb. Magas volt, platinaszőke hajáról rikított, hogy festi, és még soha nem láttam smink nélkül. Az ,,alacsonyabb rendűekkel" mindig gúnyosan beszélt, ráadásul a suliban állandóan terrorizálta a hozzám hasonló strébereket.

Paty

-Ó, Haley! Hát te hogy kerülsz ide? Ja, igen. . . gondolom úsztál.
A mellette álló szólalt meg.
-Micsoda véletlen, hogy találkozunk. Totál azt hittük, hogy te és a családod valami trópusi országban pihenitek ki az év fáradalmait. De, úgy látszik, tévedtünk.

Bob

Ez Bob volt, az osztály legnagyobb szájú fiúja. A rosszindulatú beszólásairól és a tüsi hajáról volt híres az egész iskolában. Egyik kedvelt célpontja pont én voltam, ugyanis jól tudta, hogy milyen kevés dolgot engedhetünk meg magunknak anyagilag, és hogy milyen szűkösen élünk.

-Pedig biztos sok pihenésre van szüksége annak, aki egész suliidőben csak magol, házit ír, és a tanároknak nyalizik. Csodálom, hogy ezek mellett marad energiád itt lubickolni. Nem kéne inkább otthon előre bemagold a jövő évi anyagot? Vagy valami nyári iskolába járnod? Hm?

Oliver

                                           
Zavartan lesütöttem a szemeimet Oliver szavaira. Ő egy hihetetlenül ostoba fickó, aki épp' hogy nem bukott meg év végén. De a szünetekben és nyáron nagyon nagyképű, ráadásul jó haverja a kegyetlen Bob-nak, akit úgyszintén ki nem állhatok.  Szerettem volna valami dacos választ adni, majd hazamenni, de egy szót sem bírtam kinyögni. Látva a tétovázásomat, az eddig szótlanul álló fiú ,,megszánt" , és közelebb jött. Felismertem: Ed volt, a suli legnagyobb macsója, aki elég népszerű a lányok körében, mert szőke és mert jól szörfözik.

Ed

                                                
Negédesen szólt:
-Mi a baj, Haley? Mi csak egy picit szeretnénk beszélgetni veled, te pedig meg se mukkansz. Talán csak nem ijesztőek vagyunk? Nehogy elkezd pityeregni, azt csak kisgyerekek szokták. Ne félj, nem harapunk.
Legszívesebben elbőgtem volna magam. Nem is, legszívesebben felpofoztam volna Ed-et. Ekkor viszont mellé lépett a barátnője, Madison, aki szintén az osztályunkba jár. Ez a csaj francia származású, úgy csinál, mintha mindenkit kedvelne. Egyszer véletlenül meghallottam, hogy Ed-nek panaszkodik, hogy milyen fárasztó ez a tettetés. Azóta ki nem állhatom, bár ezt szemmel láthatóan nem vette észre.

Madison

                                                   
 Azon az idegesítő hangján csiripelni kezdett.
-Ejnye, Ed. Miért vagy vele ilyen durva? Nem látod, hogy mennyire meg van szeppenve?
Majd hozzám fordult.
-Mondd, Haley, nem állnál be röpizni egy kicsit? Látom, hogy készülődsz hazafelé, de legalább játék közben megszáradnál. Különben is, a fiúk hárman vannak, mi Paty-val meg csak ketten. Ez így nem lenne fair.
-Hát, nem is tudom. . . Én rémesen ügyetlen vagyok a labdajátékokban. Csak láb alatt lennék, és zavarnálak titeket.
Sajnos ennyivel nem úsztam meg a dolgot. Nem akartak ilyen hamar elengedni, hiszen még nem szivattak meg. Madison folytatta.
-Légyszi, csak egy játékról lenne szó. És amúgy nem is zavarsz. Csak gyakorolnod kell, és ügyesebb leszel. Ez pont jó alkalom a gyakorlásra, nem? Gyere és kezdjük!
Pfff. . .-gondoltam magamban. Miért nem tudok határozottan nemet mondani nekik? Most már kifogytam az érvekből, és sarokba voltam szorítva. Bele kellett egyezzek a ,,szívélyes meghívásukba". Biztos, hogy csődöt fogok mondani, mert ha esetleg eltalálom a röpilabdát, akkor is a lehető legrosszabb helyre ütöm. A tesi órákon is mindig ez ment: általában az a csapat veszített, amelyiknek én is a tagja voltam. A játékszabályokat sem tudom. Ha ez nem lenne elég, Madison és Paty a két legjobb röpiző a lányok között, mert ők a legmagasabbak, és a legerőszakosabbak. Már megbántam, hogy eljöttem úszni, és nem maradtam otthon a könyvemmel. De már nem volt visszaút. A meccs elkezdődött, és nagyon jól nyomták. Az ember azt hinné, hogy a fiúk sokkal nagyobbat ütnek, mint a lányok, de Madison-ék rendesen kitettek magukért. Hosszú ideig én csak ,,néző" voltam, ám egyszer Bob szervált, és pontosan felém célzott. Mikor láttam a labdát egyre közeledni, teljesen leblokkoltam, de az utolsó pillanatban valahogy odébb ütöttem, de csak a saját térfelünkre, így a fiúké lett a pont.
-Semmi baj, jó lesz, csak kicsit magasabbra és erősebben!
Madison álságosan biztatott, de tudtam hogy az én ütésem soha az életben nem lesz jó. A meccs végéig még ötször értem labdához: Háromszor a hálóba, egyszer közvetlenül a földre, és egyszer Paty arcába ütöttem (persze véletlenül, de azért nem bántam). A lányok, vagyis mi, már csak egy pontra voltunk a vereségtől, és a fiúknál Ed következett a szerválásban. Láttam rajta, hogy miben töri a fejét (a suliban, ha az ellenfél pontot akart szerezni, felém ütötte a labdát, mert én ugyebár úgysem tudom visszaütni, elhibázom, és az övék lesz a pont.). Ahogy gondoltam, pont felém ütötte a labdát, de úgy, hogy nehezen tudjam visszaütni. Összeszedtem minden akaraterőmet, és gyorsan lehajoltam, hogy visszaüssem a labdát. Ám arról elfelejtkeztem, hogy milyen ügyetlen vagyok, és egy hatalmasat hasaltam a homokba. Ha ez nem lett volna elég, a labda is pont a fejemre esett (mintegy az események megkoronázásaként). Hallottam hogy Bob és Oliver majd' megpukkad a röhögéstől, majd mikor iszonyú piszkosan feltápászkodtam, a többiek se tudták visszatartani a nevetést. Madison megpróbált uralkodni magán.
-Nos, Haley, szerintem sokat fejlődtél. Kösz a játékot.
Síri csendben, megalázottan ballagtam a biciklimhez, összeszedtem a cuccaimat, és gyorsan hazatekertem. A könnyeimmel küszködve rohantam fel a szobába (szerencsére még senki nem érkezett haza), elterültem az ágyamon, és két perc alatt álomba sírtam magam.