6. fejezet

Terhek és gondok

Arra ébredtem, hogy valaki hatalmas erővel döngeti a bejárati ajtót, és közben a nevemet üvöltözi. Ránéztem az órára, és láttam, hogy két perc múlva lesz öt óra. Ajaj! Akkor nemsokára haza fog érni Ben és anya is. Vajon melyikük áll az ajtó előtt? Nos, mindenesetre egy kis mosolyt erőltettem az arcomra (ami a röplabdás incidens miatt elég nehezen ment). Leszaladtam az ajtó elé, de eszembe jutott, hogy még fürdőruhában vagyok. Az ajtó előtt Ben állhatott, mert az ő kiabálását hallottam.

-Haley! Haley! Nyisd már ki! Elfelejtettem kulcsot vinni Tommy-ékhoz, és nem tudok bemenni!
-Oké, öcsi. . . Csak egy pillanat, megkeresem a kulcsot. Mindjárt visszajövök.
Az igazság az, hogy a kulcs a zárban volt, de kellett egy kis idő ahhoz, hogy gyorsan felszaladjak, átvegyem az otthoni ruháimat, és hogy eltegyem az úszós dolgaimat (hogy ne az legyen Ben első szava, hogy ,,Úszni voltál? Megmondalak anyának, hogy nem dolgoztál, amíg nem volt itthon!”). Két perc múlva ajtót nyitottam Ben-nek.
-Na, te lettél a zombiölő-bajnok? - kérdeztem tőle, érdeklődést színlelve.
-Az a kis hülye Tommy legyőzött, de csak szerencséje volt. Holnap visszafizetem neki kamatostul.
-Holnap szombat lesz. Attól tartok, anya nem fog elengedni. – mondtam. Ben persze grimaszolt.
-Kit nem fogok elengedni, és hova? – lépett be az ajtón anya, műanyag szatyrokkal a kezében. Mit ne mondjak, eléggé bevásárolt, mielőtt hazajött (Természetesen a szatyrokban leginkább kozmetikumokat, sminkeket, körömlakkokat, krémeket, és egyéb szépítőszereket láttam. . . anya általában a napi keresete nagy részét rögtön elszórja mindenféle apróságra, és kevés pénzt hoz haza.)
-Ben szeretne holnap átmenni a szomszéd kisfiúhoz, Tommy-hoz. Elengeded?
-Hmm. . . Igen. Holnap nem fogunk semmi különöset csinálni, takarítunk, kertészkedünk, ilyesmi. Amúgy nem látom Gracie-t. Hol van?
-Délben elment a lovardába, de nem mondta, meddig lesz. Figyelj csak, anya, arra gondoltam, hogy elkezdhetnénk összekészíteni a tábori cuccaimat, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen ezzel bajlódni.
-Háát, a tábor majdnem 2 hét múlva lesz, az sok idő. De, ööö, rendben, szerintem se hagyjuk az utolsó pillanatra, úgyhogy holnap elkezdjük. Megcsinálnád a vacsorát? Nekem sürgősen hajat kell mosnom.
Ezzel elsietett a hálószobájuk felé. Hátulról figyeltem szép, bár nem túl kecses alakját, hosszú műkörmeit, elegáns ruháját, és a haját. Vállig érő, dús, barnás-vöröses, hullámos haja egyáltalán nem tűnt koszosnak, látszott rajta, hogy viselője kényes a külsejére. De ha ő azt mondja, hogy hajat kell mosnia, akkor minden bizonnyal hajat is fog mosni. És ha azt mondja, hogy nekem el kell készíteni a vacsorát, akkor minden bizonnyal el is fogom készíteni. Tíz perc alatt kész is lett, és kb. húsz perc múlva holtfáradtan hazaért Grace is. Gyorsan lezuhanyoztunk a másik fürdőszobában (tudniillik a család létszáma miatt egy fürdőszoba nem elég, és akkor épp anya volt a másikban), és nekiláttunk a vacsinak. A három gyerek egyedül evett, mert anya még mindig fürdött, apa még mindig dolgozott. Mivel mindannyian kimerültek voltunk, sietve ettünk, utána elpakoltam a maradékot, majd aludni mentünk.  A délutáni incidensre, a kudarcomra gondoltam, így szomorúan aludtam el.  Hajnali öt körül felébredtem. Szomjas voltam, ezért álmosan leballagtam a konyhába, és ittam egy pohár vizet. A szobámba visszafelé menet egy kis neszre lettem figyelmes, ami a bejárat felől jött. A hang irányába indultam, és az ajtó előtt megláttam apát ,,harci öltözetben” , vagyis olyan ruhákban, amikben a munkahelyén végzi a rengeteg irodai munkát. Csodálkozva megkérdeztem.
-Apa, hogy-hogy ilyen korán mész dolgozni? Még csak hajnali öt óra van.
Rám nézett azokkal a tiszta, égkék szemeivel, és mosolyt erőltetett az arcára.
-Tudod, kicsim, én igazából most nem dolgozni indulok, hanem csak most sikerült hazajönnöm a munkahelyemről. De te feküdj vissza, mert még szükséged van alvásra. Lehet, hogy a táborban erre nem lesz túl sok lehetőséged.
-Tényleg! Nagyon-nagyon köszönöm, hogy rábeszélted anyát. Ha nem vagy ilyen kitartó, tuti, hogy nem engedett volna el.
Látszott apán, hogy nem érti, honnan tudom, hogy ő beszélte rá anyát; de alighanem megsejthette az igazságot (hogy hallottam a beszélgetésüket), mert nem firtatta tovább a dolgot. Inkább feltessékelt a szoba felé, hogy aludjak még. Visszafeküdtem az ágyamra, és lassan felfogtam azokat, amiket az imént apa mondott. Arra gondoltam, hogy apa nem dolgozni indult, hanem most jött haza. Hajnali ötkor. TE JÓ ÉG! Hajnali ötkor! Elég valószínű, hogy most lepihen, és egy óra múlva, vagyis hatkor felpattan a biciklijére, hogy hétre beérjen. Ez így nem mehet tovább! Mindeközben anya panaszkodik állandóan, hogy mennyi dolga van (pedig csak körmökre pingál, mert ugyebár műkörmös), meg hogy milyen fáradt (pedig a kerti munkát és a házimunkát is én végzem helyette), neki fárasztó dolga nagyjából csak a vásárlás. Ráadásul ő kocsival jár (mármint egy fekete, régi csotrogánnyal), pedig sokkal közelebb van a munkahelye, mint apának. Hihetetlen, hogy mennyit sajnáltatja magát, és hogy csak a külsejével törődik. Szegény agyonhajszolt édesapám!  Nos, egy idő után annyira ideges lettem ezektől a gondolatoktól, hogy nem bírtam volna elaludni, így keresni kezdtem valamit a zseblámpám fényénél, ami megnyugtat. A könyv! A két Lotti-t megfogtam, és a takaróm alá kuporodtam vele. Zseblámpafénynél kezdtem el olvasni (A szoba másik felében Grace aludt, nem kapcsolhattam fel a villanyt.).  A Két Lotti egy kedves kis gyerektáborral kezdődik, ahol az örökmozgó Louise és a csendes Lotte találkoznak, rájönnek, hogy ikrek, majd helyet cserélnek. Már legalább tízszer elolvastam ezt a könyvet, de még mindig nagyon élvezem. Igazi ,,könyvmoly” vagyok, így reggel kilencig majdnem befejeztem a történetüket. Ekkor viszont Grace elkezdett ébredezni, és arra gondoltam, hogy nekem se ártana felkelni.  Lekapcsoltam a zseblámpát, lementem a földszintre, és elkészítettem a reggelit. Csak egy kis szelet kenyeret ettem, és egy pohár tejet ittam hozzá, mert nem voltam éhes. Anyát nem láttam sehol, elkezdtem keresni, de csak a tesóimmal találkoztam, akik álmosan, ásítozva jöttek le a lépcsőn reggelizni. Miután átkutattam a házat, eszembe jutott, hogy lehet, hogy anya a kertben kertészkedik. Kimentem, és rájöttem, hogy csak félig volt igazam. Anya ugyanis a kertben volt, de nem dolgozott, hanem egy pokrócon napozott. Mellésétáltam, és megkérdeztem.
-Jó reggelt anya! Már a tesóim is felébredtek, most reggeliznek. Mit fogunk ma csinálni?
-Ben átmegy a szomszédba a kis barátjához játszani, tudod. Grace találkozik Luke-kal, és együtt elmennek a lovardába. Te meg, gondolom, pakolni fogsz a táborba; de néhány házimunkát végezz el, amíg nem leszek itthon. Délután ugyanis leárazás lesz a második kedvenc ruhaüzletemben, körülnézek, hátha találok valamit.
-Oké, anya. Akkor elkezdem a táborba szükséges dolgokat, holmikat összepakolni. Az jó lesz, ha mondjuk az ágyamra teszem őket? Később pedig betesszük a cuccokat egy táskába vagy bőröndbe, amiben fogom őket vinni.
-Persze, jó ötlet.
Bementem a házba, a szobámba. Vettem egy nagy levegőt, és felkészültem.
-Kezdjük. Először is mik azok, amik feltétlenül szükségesek?

5. fejezet





Kellemetlen találkozás

Csak úsztam, úsztam, és úsztam. Nagyon élvezem, csak erre gondoltam, semmi másra. . . Arra meg főként nem, hogy végig figyelnek. . . Gyakoroltam a gyorsúszást, mellúszást, hátonúszást, és a pillangót is. Éreztem, ahogy a testem egyre nagyobb sebességgel siklik a vízben, egyre gyorsabban és gyorsabban haladtam, majd gondoltam egyet, és párszor bukfenceztem a mély vízben. Utána lemerültem az aljára, majd vissza, és ezt néhányszor megismételtem. Mérges voltam magamra, mert nem hoztam a búvárszemüvegemet, mert azzal körülnézhettem volna a tó alján is. Még nagyjából fél óráig úsztam, majd lassan kisétáltam a vízből a partra. Körülnéztem, és megnyugodtam, hogy alig vannak a közelben fürdőzők, napozók. Erre szükség van, hiszen nagyon szégyenlős vagyok (16 éves létemre is), és sehol sem szeretek fürdőruhában járkálni. Azokat a fürdőruhákat szeretem, amik egyrészesek, vastag anyagúak, és a testemen maradnak akkor is, ha fejest ugrom a vízbe.
                                  
  Épp elhaladtam a strandröpipálya mellett, hogy a biciklimmel hazaindulhassak, amikor éreztem, hogy tekintetek fúródnak a hátamba. Riadtan fordultam hátra, és mikor felfogtam, hogy kiket látok, legszívesebben elfutottam volna jó messzire. Öt alakot láttam, pontosabban öt osztálytársamat.  Patricia, vagyis Paty állt hozzám legközelebb. Magas volt, platinaszőke hajáról rikított, hogy festi, és még soha nem láttam smink nélkül. Az ,,alacsonyabb rendűekkel" mindig gúnyosan beszélt, ráadásul a suliban állandóan terrorizálta a hozzám hasonló strébereket.

Paty

-Ó, Haley! Hát te hogy kerülsz ide? Ja, igen. . . gondolom úsztál.
A mellette álló szólalt meg.
-Micsoda véletlen, hogy találkozunk. Totál azt hittük, hogy te és a családod valami trópusi országban pihenitek ki az év fáradalmait. De, úgy látszik, tévedtünk.

Bob

Ez Bob volt, az osztály legnagyobb szájú fiúja. A rosszindulatú beszólásairól és a tüsi hajáról volt híres az egész iskolában. Egyik kedvelt célpontja pont én voltam, ugyanis jól tudta, hogy milyen kevés dolgot engedhetünk meg magunknak anyagilag, és hogy milyen szűkösen élünk.

-Pedig biztos sok pihenésre van szüksége annak, aki egész suliidőben csak magol, házit ír, és a tanároknak nyalizik. Csodálom, hogy ezek mellett marad energiád itt lubickolni. Nem kéne inkább otthon előre bemagold a jövő évi anyagot? Vagy valami nyári iskolába járnod? Hm?

Oliver

                                           
Zavartan lesütöttem a szemeimet Oliver szavaira. Ő egy hihetetlenül ostoba fickó, aki épp' hogy nem bukott meg év végén. De a szünetekben és nyáron nagyon nagyképű, ráadásul jó haverja a kegyetlen Bob-nak, akit úgyszintén ki nem állhatok.  Szerettem volna valami dacos választ adni, majd hazamenni, de egy szót sem bírtam kinyögni. Látva a tétovázásomat, az eddig szótlanul álló fiú ,,megszánt" , és közelebb jött. Felismertem: Ed volt, a suli legnagyobb macsója, aki elég népszerű a lányok körében, mert szőke és mert jól szörfözik.

Ed

                                                
Negédesen szólt:
-Mi a baj, Haley? Mi csak egy picit szeretnénk beszélgetni veled, te pedig meg se mukkansz. Talán csak nem ijesztőek vagyunk? Nehogy elkezd pityeregni, azt csak kisgyerekek szokták. Ne félj, nem harapunk.
Legszívesebben elbőgtem volna magam. Nem is, legszívesebben felpofoztam volna Ed-et. Ekkor viszont mellé lépett a barátnője, Madison, aki szintén az osztályunkba jár. Ez a csaj francia származású, úgy csinál, mintha mindenkit kedvelne. Egyszer véletlenül meghallottam, hogy Ed-nek panaszkodik, hogy milyen fárasztó ez a tettetés. Azóta ki nem állhatom, bár ezt szemmel láthatóan nem vette észre.

Madison

                                                   
 Azon az idegesítő hangján csiripelni kezdett.
-Ejnye, Ed. Miért vagy vele ilyen durva? Nem látod, hogy mennyire meg van szeppenve?
Majd hozzám fordult.
-Mondd, Haley, nem állnál be röpizni egy kicsit? Látom, hogy készülődsz hazafelé, de legalább játék közben megszáradnál. Különben is, a fiúk hárman vannak, mi Paty-val meg csak ketten. Ez így nem lenne fair.
-Hát, nem is tudom. . . Én rémesen ügyetlen vagyok a labdajátékokban. Csak láb alatt lennék, és zavarnálak titeket.
Sajnos ennyivel nem úsztam meg a dolgot. Nem akartak ilyen hamar elengedni, hiszen még nem szivattak meg. Madison folytatta.
-Légyszi, csak egy játékról lenne szó. És amúgy nem is zavarsz. Csak gyakorolnod kell, és ügyesebb leszel. Ez pont jó alkalom a gyakorlásra, nem? Gyere és kezdjük!
Pfff. . .-gondoltam magamban. Miért nem tudok határozottan nemet mondani nekik? Most már kifogytam az érvekből, és sarokba voltam szorítva. Bele kellett egyezzek a ,,szívélyes meghívásukba". Biztos, hogy csődöt fogok mondani, mert ha esetleg eltalálom a röpilabdát, akkor is a lehető legrosszabb helyre ütöm. A tesi órákon is mindig ez ment: általában az a csapat veszített, amelyiknek én is a tagja voltam. A játékszabályokat sem tudom. Ha ez nem lenne elég, Madison és Paty a két legjobb röpiző a lányok között, mert ők a legmagasabbak, és a legerőszakosabbak. Már megbántam, hogy eljöttem úszni, és nem maradtam otthon a könyvemmel. De már nem volt visszaút. A meccs elkezdődött, és nagyon jól nyomták. Az ember azt hinné, hogy a fiúk sokkal nagyobbat ütnek, mint a lányok, de Madison-ék rendesen kitettek magukért. Hosszú ideig én csak ,,néző" voltam, ám egyszer Bob szervált, és pontosan felém célzott. Mikor láttam a labdát egyre közeledni, teljesen leblokkoltam, de az utolsó pillanatban valahogy odébb ütöttem, de csak a saját térfelünkre, így a fiúké lett a pont.
-Semmi baj, jó lesz, csak kicsit magasabbra és erősebben!
Madison álságosan biztatott, de tudtam hogy az én ütésem soha az életben nem lesz jó. A meccs végéig még ötször értem labdához: Háromszor a hálóba, egyszer közvetlenül a földre, és egyszer Paty arcába ütöttem (persze véletlenül, de azért nem bántam). A lányok, vagyis mi, már csak egy pontra voltunk a vereségtől, és a fiúknál Ed következett a szerválásban. Láttam rajta, hogy miben töri a fejét (a suliban, ha az ellenfél pontot akart szerezni, felém ütötte a labdát, mert én ugyebár úgysem tudom visszaütni, elhibázom, és az övék lesz a pont.). Ahogy gondoltam, pont felém ütötte a labdát, de úgy, hogy nehezen tudjam visszaütni. Összeszedtem minden akaraterőmet, és gyorsan lehajoltam, hogy visszaüssem a labdát. Ám arról elfelejtkeztem, hogy milyen ügyetlen vagyok, és egy hatalmasat hasaltam a homokba. Ha ez nem lett volna elég, a labda is pont a fejemre esett (mintegy az események megkoronázásaként). Hallottam hogy Bob és Oliver majd' megpukkad a röhögéstől, majd mikor iszonyú piszkosan feltápászkodtam, a többiek se tudták visszatartani a nevetést. Madison megpróbált uralkodni magán.
-Nos, Haley, szerintem sokat fejlődtél. Kösz a játékot.
Síri csendben, megalázottan ballagtam a biciklimhez, összeszedtem a cuccaimat, és gyorsan hazatekertem. A könnyeimmel küszködve rohantam fel a szobába (szerencsére még senki nem érkezett haza), elterültem az ágyamon, és két perc alatt álomba sírtam magam.
                                                   

4. fejezet

Tipikus nyári nap

Nem sokkal azután, hogy anya elment, felébredtek a tesóim is. Ben szokás szerint csokit szeretett volna reggelizni, de végül beérte a zabpehellyel is. Amikor elmondtam nekik, hogy menni fogok a táborba, meglepően jól reagáltak. Ben vágott is egy grimaszt.
-Biztos csak olyan hülyeségeket fogtok csinálni, hogy gyöngyfűzés, lubickolás a tavacskában, uncsi horgászás, számháború, iszonyú hosszú túrák, éneklés a tábortűz mellett. Dögunalom! Fogadni mernék, hogy még TV se lesz ott. Akkor meg mire jó az egész?
-Nehogy azt hidd, hogy ez valami szuper tábor lesz, Haley. Azon se csodálkoznék, ha kiderülne, hogy egyszerű kis gyerekmegőrző valahol az erdő közepén. Amúgy is sokkal szívesebben megyek el a koncertre Luke-kal, mintsem hogy egy ilyen méltóságon aluli táborban legyek. De azért sok sikert.- hallatszott Grace gúnyos hangja.  Ahogy hozzám beszélt, úgy éreztem, mintha a testem apránként süllyedne bele a talajba. Hogy bánhat így velem a saját húgom? Nekem sem ő a szívem csücske, de ezt az aprócska tényt soha nem éreztettem vele különösebben. Mindig egyenrangúként kezeltem őt, de lassan elérkezek ahhoz a ponthoz, hogy torkig vagyok a főnökösködésével. Olyan szívesen beszólnék neki egyszer! Ez eddig soha nem sikerült nekem, nem vitt rá a lélek. Most is másfelé tereltem a gondolataimat. Azzal biztattam magam, hogy már csak azért is élvezni fogom a tábort.   Reggeli után elpakoltam, elmosogattam, és megkértem Ben-t, hogy segítsen írni egy jelentkezési e-mailt a tábor szervezőinek. Az öcsémnek van egy számítógépe, amin játszani szokott, ezen rövid idő alatt elküldtük. Igazából apának is van egy munkahelyi laptopja, de ezt mindenhova magával hordja. Van még egy régi gépünk, amit anya és Grace közösen szokott használni. Én feleslegesnek tartom az állandó számítógépezést, sőt, csak havonta egyszer-kétszer ülök le elé. Amúgy, ha valamire kíváncsi vagyok, nem az interneten nézek utána, hanem megkeresem könyvekben. A legtöbb könyv a nappaliban van, mindenféle témában, össze-vissza. Most itt kezdtem a lakás felporszívózását. Már igazán rutinos vagyok benne, hiszen kb. 5 éve minden alkalommal én porszívózom fel a lakást: földszintet, emeletet, padlást. Anya azt mondta, hogy hamar jön, ezért nagyon siettem. Így röpke 3 óra alatt kész lett az egész ház. A mélyhűtött kaját mikróban megmelegítettem, majd szóltam a testvéreimnek. Rögtön jöttek, mert nagyon éhesek voltak. Grace-nek (szerinte) remek ötlete támadt.
-Tudjátok mit? Ma úgyse tudok mit csinálni, mert Luke elment a családjával kirándulni, ezért elmegyek a lovardába. Már nagyon rég voltam, kb. egy hete. Ha anya hazajönne, akkor mondjátok meg neki, oké? Na, én mentem.
Ezzel felviharzott a szobába, majd 10 perccel később a kényelmes lovaglószerkójában jött le, kezében hozta a kobakját. Én is szeretek lovagolni, de csak olyan freestyle (szabad) - stílusban. Nem szeretem a kötöttségeket, pl. szorítsd le a sarkad, félig emelkedj ki a nyeregből, fejedet emeld fel, és ilyenek. A lovaglásban a szabadságot élvezem. Grace egy western lovardába jár, ahol cowboykalapban lovagolnak, általában terepen. Ott ismerte meg az előző barátját is.

  Épp elpakoltam és elmosogattam az ebéd után, amikor megcsörrent a telefon. Odamentem és felkaptam a készüléket. A telefonáló rögtön megszólalt.
-Szia Haley, anya vagyok. Bocsesz, de még két vendég bejelentkezett, így kb. 5 körül fogok hazaérni. Addig legyetek jók. Szia!
Ezt pár másodperc alatt elhadarta, majd letette a telefont. Ha ilyen későn ér haza, akkor addig lesz egy kis szabadidőm végre. Megszoktam, hogy dolgozok vagy tanulok (még a nyári szünetben is), úgyhogy most nem tudtam mit kezdeni magammal. Szerettem volna lemenni a tóhoz úszni egy nagyot, de rájöttem, hogy Ben-t nem hagyhatom egyedül. Kár, mert imádom a vizet, azúszást, a búvárkodást. Nagy szerencsémre itt van a házunktól 100 méterre a Nagy-Tavak egyike, az Erie-tó. Ez nyáron akár 25 fokosra is felmelegszik így élvezetes benne az úszás. De most erről, úgy tűnik, hogy le kell mondjak. Nos, akkor olvasni fogok. Szeretném újra elolvasni a gyerekkori kedvencemet, Erich Kästner Két Lotti-ját.

 Nagy nehezen megtaláltam egy polcon, mikor Ben hangját hallottam magam mögött.
-Öö, Haley... Most hívott Tommy, hogy menjek át hozzá zombiölő-versenyt játszani. Elengedsz, ugye?
-Hát persze. De viselkedj jól, játék közben ne kiabálj túl hangosan, és 5-re légy itthon!
-Oké, csövi.
Vigyorogva rohant ki a házból, de én is örültem, mert így mégis lemehettem a tóhoz. A könyvvel a kezemben felmentem a szobába, majd a Két Lotti-t letettem az íróasztalomra. Végül is, a táborban is el fogom tudni majd olvasni. Átvettem a fürdőruhámat, majd egy laza nyári ruhát vettem rá. Bekentem a bőrömet naptejjel jó vastagon, mert nagyon fehér vagyok. Előszedtem a napszemüveget és egy nagy kalapot, majd az előszobában felhúztam a szandálom. Írtam egy cetlit a hűtőre, hogy hova mentem, és hogy ne aggódjanak. Magamhoz vettem egy törölközőt, és kimentem a garázsba a biciklimhez. A bejárati ajtót bezártam, és elindultam a tó felé. Menet közben nagyon nyikorgott a bicaj, mert iszonyúan régi, talán még anyáé volt, és ő is használtan kapta. Néhány perc alatt megérkeztem a házunkhoz legközelebbi partra, leparkoltam, és fürdőruhára vetkőztem. Kalapom, napszemcsim, törölközőm a bicaj mellé dobtam, és befutottam a habok közé. Minden gondomat elfelejtettem, mikor éreztem, hogy a hullámok összecsapnak a fejem felett.

3. fejezet

Remek hírek

Alig tudtam elaludni, rémálmok gyötörtek. Nem szoktam alvás közben mozgolódni, de most arra ébredtem, hogy leestem az ágyról. Ránéztem az órára, reggel fél 6 volt. Pont jókor ébredtem, mert apa 6 körül szokott indulni dolgozni, hogy 7-re beérjen. Álmosan kiballagtam a szobából, le a lépcsőn, de mielőtt a konyhába értem volna, hangokat hallottam onnan kiszűrődni. Megálltam, és hallgatóztam. A hangokból ítélve apa és anya lehetett bent. Most épp anya beszélt.
-...még túl fiatal, Nick. Elég gond az neki, hogy itthon hagyom a testvéreivel, hogy vigyázzon rájuk. Látszik rajta, hogy milyen kimerült. Nem hiányzik most neki ez a fárasztó tábor. Mik is a programok? Túrázás, úszás, íjászat, lovaglás, tornázás. Csupa olyan dolog, amihez rengeteg energia kell.
-Nézd, Meygan, drágám, én máshogy látom. Csupa olyan dolog, amit Haley nagyon élvezne. Nem kifáradna tőlük, hanem feltöltődne.
-Túl elnéző vagy vele szemben, pedig ez komoly dolog. Ne felejtsd el, ő még csak 16 éves. A tábori prospektus azt írja, hogy a vonaton egyedül kell utazzon. Nos, Cleveland-től nagyon messze van Forth Worth. És ami a legfontosabb: még soha nem utazott egyedül.
-Épp itt lenne az ideje, nem gondolod? Nem kisgyerek már. A táborban talán picit több önbizalomra és önállóságra tehetne szert. Ha te nem is, de én elengedem.
-Arra nem gondolsz, hogy akkor ki fog vigyázni Gracie-re és Ben-re? Muszáj, hogy valaki legyen velük.
-Nem, nem muszáj. Grace igazán talpraesett lány, ő a főnök a gyerekeink között. Általában Haley-nek is ő mondja meg, hogy mit tegyen. Biztos nem lenne gond neki, ha 3 hétig ő lenne a rangidős. Mostanában amúgy is rengeteg dolga van mindkettőnknek, a két gyerek is bőven elég. Ez a jó döntés, hidd el.
-Rendben van, Nick, meggyőztél. De most siess, nehogy elkéss!
Sikítani tudtam volna örömömben. Apu igazán profi diplomata, hogy még az én kőszívű anyámat is sikerült meggyőznie. Visszaszaladtam a szobába, hogy ne tudják meg, hogy hallgatóztam. Úgy tettem, mintha aludnék, pedig minduntalan a tábor járt az eszemben. Vajon tényleg önállóbb leszek? Vag határozottabb? A legvalószínűbb, hogy maradok az a ,,szürke kisegér" , az unalmas kis stréber, aki voltam (vagyok).  Nyáron 9 óra körül szoktam kelni, de most nem bírtam addig várni, háromnegyed 8-kor lementem reggelizni. A nappaliban találtam anyát, és megkérdeztem, hogy beszéltek-e a táborról (mintha nem tudtam volna). Láttam, hogy megfontolja a választ.
-Öö. Nos, rendben van, elengedlek. De nagyon ajánlom, hogy élvezd, mert hihetetlenül drága. Egyszerűen pénzpocsékolás. Örülj, hogy ilyen jószívű vagyok.
-Nagyon-nagyon köszönöm, anya. Megkérem Ben-t, hogy segítsen e-mailt küldeni, hogy jelentkezhessek. A határidő 3 nap múlva lejár.
-Oké. Figyelj csak, ma hamar, kb. 1 körül jövök haza. Addig porszívózd fel a lakást. És mondd meg a tesóidnak, hogy mész a táborba.
Furcsa, nem? Kíváncsiak vagytok, hogy vajon Grace és Ben miért nem jön a táborba? Egyszerű: Ben 10 éves, a tábor alsó korhatára 12 év. A nagyobb gondot Grace jelentette, aki 14 éves. Pont kapóra jött, hogy mostanában (9 napja) volt a szülinapja. Egy kis furfanggal az összespórolt pénzemből (amit évek óta gyűjtök) vettem neki ajándékba 2 jegyet Luke kedvenc bandájának a koncertjére. A furfang az benne, hogy a koncert augusztus 4-én lesz, vagyis a tábor ideje alatt. Így Grace vagy a barátjával lóg, vagy a táborba megy. Természetesen Luke-ot választotta, így nem fog nyaggatni a táborban. Hi-hi!