11. fejezet

Az első lépések

-Szeretettel üdvözlök mindenkit a Szivárvány Ifjúsági Táborban! Hosszú várakozás, rengeteg készülődés eredményeként a mai napon megkezdődik a 3 hétig tartó szórakozás az itt jelenlévő 41 táborozó számára. Az én nevem Christina Lier, de nyugodtan szólíthattok Tinának. Én vagyok itt az igazgató, hozzám lehet fordulni kéréssel, óhajjal, sóhajjal, rosszabb esetben sérüléssel. De ha nem találtok, természetesen a tábvezek -vagyis táborvezetők- is rendelkezésetekre állnak. Mindenkit be fogunk osztani egy 4 fős csoportba, és a csapatkapitányaitok fognak eligazítani titeket az első néhány napon. De előtte még pár szót a szállásról. Mint a szórólapok is írták, 2 és 4 fős faházaink vannak. Az elszállásolást úgy szerveztük, hogy 8 db 4 személyes, és 4 db 2 személyes faház lett előkészítve. Ez így összesen 40 ember, és a maradék 1 táborozót pedig majd beosztjuk valakikhez. Most felolvasom a szobatársakat, és a házak számát, ahová be fogjátok pakolni a csomagjaitokat. Megkérek mindenkit, hogy 1 órakor jöjjetek ide vissza, ebédelni fogunk. Utána pedig beosztjuk a csapatokat is. Szóval a házak lakói . . .

A főtábvez, vagyis Tina középmagas,barna hajú, sportos, de elegáns külsejű, mosolygós, és nagyon szimpatikus volt. Elkezdte felsorolni a hosszú listán szereplő neveket. Engem egy 2 személyes faházba, egy bizonyos Anna-Kathrine Silver mellé osztottak. A 4-es számú faházat könnyen megtaláltam, mikor benyitottam, leendő szobatársam az ágyon ülve mosolygott rám. Kellemesen csalódtam, ugyanis Anna-Kathrine Silver-t egy magas, festett szőke hajú, rengeteg ékszert viselő, újgazdag, beképzelt lánynak hittem volna.De valójában egy 12 év körüli, alacsony, hullámos világosbarna hajú, barátságosan mosolygó, sportos lányka üdvözölt.

Felállt, és odajött hozzám.
-Szia, az én nevem Anna-Kathrine Silver, de ezt kérlek felejtsd el. Mindenki csak Cathy-nek szólít. Egy északon lévő kisvárosban élek, 13 éves vagyok. És már alig várom, hogy megismerhessem a többieket is! Téged hogy hívnak?
-Haley Roberts-nek. Cleveland-ből jöttem, 16 éves vagyok. Nagyon örülök. Öö, az lesz a te ágyad, ugye? Akkor ez meg az enyém. Nahát, milyen jó ez a kis faház!
Körbenéztem a helyiségben, és letettem a szekrény elé a bőröndöt, az ágyra pedig a hátizsákot. Aztán kimentem utánajárni, hogy Staffa hova került, ugyanis pont ő volt az egyetlen, akit ráadásként kell elhelyezni valahol. A szomszéd 4 személyes ház felől veszekedés hallatszott, közte felismertem a barátnőmét is. Közelebb mentem oda, ahol Staffa és 4 másik lány szócsatát vívott.
-De hiszen itt bőven elfértek. Nem értem, hogy miért nem tudtok egy kis helyet hagyni nekem. Miért ne jöhetnék be én is? Hm?
-Ha ilyen erőszakos vagy, akkor már csak azért se fogunk beengedni. Azt javaslom, hogy húzz el innen, és keress helyet máshol!
Ezt egy jól megtermett, piros arcú lány mondta Staffának, majd odébblökte.
-Nyugi van, higgadjatok le! Nem lehetne, hogy egy kicsit kedvesebben bánjatok a másikkal? Amúgy, Staffa, te átjöhetnél hozzánk is. Remélhetőleg Cathy-nek nem lesz ellene kifogása.
Nem tudom, milyen okból ragadtam magamhoz a szót, de intézkedni kezdtem. Segítettem Staffa-nak behordani a csomagjait, és a tábvezektől kért kempingágynak helyet szorítva, átrendeztük a kisházat. Az eredmény nem lett rossz, mind elégedettek voltunk : Staffa, Cathy, a piros arcú lány, és én is. Szokatlannak éreztem, hogy díjazták az ötletemet. Lehetséges, hogy jól tudok szervezni?
Egy óra előtt pár perccel jóformán mindannyian a tisztáson várakoztunk (így nevezték a gyülekezési helyet) . Tina pontosan érkezett, és megmutatta a gyerekseregnek, hogy merre van az ebédlő. A kiszolgálás gyors és kedves volt, az étel pedig, hát, jobb , mint az, amit a suliban szoktunk kapni. Szerencsére nem ínyencségeket tálaltak, hanem egyszerű, hagyományos tábori kajákat. (Én például nem vagyok válogatós, csak a csípőset utálom.)
Fél 12-kor ismét a tisztásra özönlöttek. Tina felsétált a kis emelvényre, és hangosan belekezdett a tudnivalókba.
-Ne ijedjetek meg, nem akarok senkit sem halálra untatni. Mint mondtam, most mindenkit beosztok egy 4 fős csoportba. Na igen, lesz egy 5 fős csoport is. Továbbá : minden csapat egy csapatkapitányból és 4 (vagy 5) csapattagból fog állni. Ez a 10 csapat fog egymással versenyezni, vagy éppen összedolgozni, hol így, hol úgy. Megpróbáltuk a csapattársakat minél vegyesebben összerakni, hogy fiúk, lányok, idősebbek, fiatalabbak egyaránt legyenek bennük. A csapatkapitányokra hallgatni kell, annak ellenére is, hogy ők nem sokkal idősebbek tőletek, 19-21 évesek.
Felolvasta a csapatkapitányok, majd a hozzájuk tartozó csapattagok nevét, és egyenként bemutatta a 10 csapatkapitányt. Az én csk-m egy Mia nevű, kb. 19 éves, vidámnak látszó lány lett. Az utasításnak megfelelően, a tömegen átverekedve magam, odaálltam a közelébe, a leendő csapattársaim mellé. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy sem Staffa, sem Cathy (sem Daniel) nincs köztük. A csapatok szétszéledtek, mindenki más irányba. Mia közölte velünk, hogy most ismerkedési délután lesz, hogy a csapattagok jobban összekovácsolódjanak. Nem messze a tisztástól, találtunk egy nagyobb padot, arra mind az öten leültünk. Sorban bemutatkoztunk.

• Mia (19 éves, hosszú, barna, rasztahajú lány, csapatkapitány) : Szeret irányítani, vezéregyéniség, ügyel arra, hogy ne váljon ,,parancsolgató diktátorrá" . Imád kézműveskedni, labdajátékokban ügyetlen, szereti az állatokat.

• Melanie (17 éves, magas, festett szőke hajú, rengeteg ékszert viselő lány) : Ő inkább a társaságot kedveli (ezt, úgy gondolom, fiúk társaságára értette), nem fog leereszkedni arra a szintre, hogy nevetséges feladatokat teljesítsen, nem fogja elvégezni a piszkos munkát, és nem fog azért fáradozni, hogy a csapatot elősegítse. Kosarazásban, röplabdázásban viszont ügyes.

• Josh (16 éves, középmagas, szőke hajú, sportos fiú) : Majd igyekszik segíteni a csapatot, jól tud közösségben dolgozni, nyitott az új dolgokra. (A magatartása arról árulkodott, hogy népszerű a lányok körében, bár én túl felvágósnak ítéltem.) Kosárlabdában, pingpongban és teniszben ,,verhetetlen" , egyéb hobbija a kajak-kenu, és a számháborúzás.

• Cross (13 éves, alacsony, sötét hajú, sápadt, vézna fiú) : Főleg elméletben, és nem gyakorlatban ügyes, korához képest intelligens, zárkózott, és ,,nehéz eset" típusú. Emlékeztetett az öcsémre, hiszen elmondása szerint ő is kocka, magával is hozta a PSP-jét. Ha elméleti kvíz lesz, számíthatunk rá.

• És végül én . . .

Még percekig méregettük egymást. Szerencsére elég jó a helyzetátlátó képességem, aminek segítségével arra jutottam, hogy : A csapatunk lusta, unalmas emberekből áll (kivéve Miát és talán Josh-t), az összetartás és a csapatszellem nulla, nem valószínű, hogy eredményesen fogunk teljesíteni. De azért tudjuk, hogy a remény hal meg utoljára . . . Éppen ezért Mia kitalálta, hogy játsszunk bizalomjátékot (körben állunk, valaki bemegy középre, majd csukott szemmel hátradől, és el kell kapni őt). Megpróbálkoztunk vele, de akadályokba ütköztünk : Kiderült, hogy a vézna Cross nem képes megtartani a magas Melanie-t, aki emiatt hátraesett, és letört a körme. Senkinek sem kívánom, hogy megismerje egy Melanie-féle csaj haragját. Továbbá Cross és én (a csapat két félénk tagja) nem mertünk hátradőlni, és ezt Josh úgy értelmezte, hogy nem bízunk meg benne, és teljesen kiborult. Mia kétségbeesve próbált új elfoglaltságot keresni (szerencsére elég sok ötlete lehetett) elkezdtünk szokás-székcseréset játszani (körben ülünk székeken, mi ezeket kicsi farönkökkel helyettesítettük, valaki bemegy a kör közepére, és elmondja egy jó vagy rossz szokását, és akire az szintén jellemző, feláll, és megpróbál elfoglalni egy másik széket, és akinek nem marad hely, az beáll a kör közepére, új szokást mond, és így tovább). Ez se ment zökkenőmentesen : Cross soha nem állt fel, Melanie nem kívánta a saját szokásait megosztani másokkal, Mia nagyon extrém dolgokat említett, én meg soha nem tudtam mit mondani. Végül a csapatkapitányunk kénytelen volt új ötlettel előállni. Nagyjából így telt el az idő délután négyig.